A Fertő-Hansági Nemzeti Park
munkatársai mindent megtesznek azért, hogy fenntartsák, visszaállítsák az
ős-Hanságra jellemző állapotokat. És hogy ez milyen jól sikerült, saját
bőrünkön tapasztaltuk. Fülöp Tibor, a körzet vezetője büszkén mutatta a vízzel
teli, természetvédelmi érdekeket is kielégítő csatornákat, az élőhely- és
tájrekonstrukciók gazdag élővilágát. Munkájuk eredményeként ha teljes egészében
nem is, foltokban talán sikerül megőrizni az igazi Hanyt az utókornak.
A Tölösi erdőben, Európa egyik legszebb nyíresében bottal próbálgattuk a
láp mélységét. Éppen egy bedőlt fán egyensúlyoztunk keresztül, mikor fotós
kollégánk az ingoványba csúszott. Süppedt rendületlenül, de hősiesen először a
felszerelését mentette, miközben aztán magával rántott minket is. Az csak a láp
lidérceinek köszönhető, hogy sikerült megmenekülnünk, és most olyan túrát
ajánlhatunk Önöknek, amely párját ritkítja széles e hazában.
Krisztinaberekre a 86-os főútról, Mosonmagyaróvár
és Jánossomorja között, Újudvarnál
kanyarodik le az út. A kereszteződésnél részletes túratérkép és -jelzés segít
az eligazodásban. A sárga jelzést követve, hét kilométeres gyaloglás vagy
kerékpárút után érünk el Krisztinaberekre. (Az autó használata több
szempontból sem ajánlatos: egyrészt az ember a kocsiban csak elrohan az értékek
mellett, másrészt tüdeje hiába áhítozik a friss levegő után.) A tó a bereknél
kedvelt kirándulóhely. Szállás, étkezési lehetőség várja a vándort, tűzrakásra
alkalmas helyeket alakítottak ki, a horgászok pedig jó pénzért szerencsét
próbálhatnak a telepített vízen.
A krisztinabereki pihenő, szalonnasütés, vagy éppen pecázás után a sárga jelzésen
tovább folytathatjuk utunkat. Pár száz métert megtéve a Nemzeti Park területére
jutunk. Az öreg-erdőben tanulmányozhatjuk, hogy a keményfaliget hogyan vált át
égeresbe, majd vegyes állományú erdők, nyíresek, égeresek követik egymást. Innen
a szabadidő függvényében folytathatjuk tovább utunkat. A piros jelzés
egyenesen Lébénybe visz, a sárga pedig
kétfelé ágazik. Aki teheti, válassza a hosszabbik utat, hiszen a Tölösi-erdő,
vagy éppen a Figurák, a Vörösmajor, a Pintérhany mind-mind a
Hanság legértékesebb részeit képezik, csodálatos tájképi értékkel, változatos
vegetációval. Az észak-hansági kirándulás kiadós napi túrát, krisztinabereki
szállással egybekötve emlékezetes hétvégi programot jelent.