![]()
Kistatai római katolikus templom (műemlék jellegű). A XVIII. század végén épült késő barokk stílusban. Oromzatának párkánya átfut a toronyra is, mely enyhén kilép a déli homlokzatból. Berendezése: félköríves záródású szentély, egyszerű oltárral. A templom előtt szép kivitelű, kovácsoltvas kerítés mögött feszület áll, talapzatának fülkéjében Mária-szoborral (1890).
Neoromán stílusú római katolikus templom. Romos elődje helyén épült 1890-ben a hatalmas méretű építmény, hossza 30 m, szélessége 13 m, tornya 32 m magas. A két korinthoszi oszlop között kiképzett kapu nagyon szépen tagolt, fölötte a "Feltámadás angyalának" domborműve látható. A félköríves szentély neoromán főoltára felett a mennyezetet ismeretlen alkotó szép falfestményei díszítik. Az oltárt Borsa Antal, míg az áldoztató rácsot Schima Bandi tervezte. A templomkertben Madonna-szobor áll (1899). A templom másik oldalán látható feszületet pedig 1892-ben készítették.
Szentháromság-szobor (1811). Fákkal beárnyékolt parkban, szép kovácsoltvas kerítésen belül látható.
Szent Vendel-szobor a XIX. század második feléből.